Joghallgatóként engem megragadott Aquinói Szent Tamás tanítása az igazságszolgáltatásról, amely szerint a jogban az igazságosság és a méltányosság elveinek mindenek felett álló alapelvekként kell érvényesülniük, mivel ezek tértől, időtől, az éppen aktuális politikai érdekektől, irányvonalaktól, trendektől független, örök értékek. Ideális esetben ezek az elvek (hitem szerint isteni eredetük miatt) megkapják az őket megillető tiszteletet és érvényesülési lehetőséget a joggyakorlatban. Ahol háttérbe szorítják, politikai célok alá rendelik őket, ott rendszerint veszélybe kerül a bírói függetlenség, és az ilyen állam utat nyit a diktatórikus uralomnak. Ez a két alapelv az ősatyja és –anyja az olyan alapvető jogelveknek is, mint az ártatlanság vélelme vagy a törvény előtti egyenlőség. Mivel a független bíráskodás létfeltétele egy jogállamnak, célul tűztem ki annak a kérdésnek a kutatását, hogy a jelenkor joggyakorlatában milyen fokon érvényesül az igazságosság és a méltányosság elve.
Az utóbbi időszakban azonban azt vettem észre, hogy az elszámoltatás során indított eljárások esetében bizonyos jogpolitikai célok érdekében ezeket az elveket, legfőképp az ártatlanság vélelmét (tehát azt az elvet, hogy mindenkit ártatlannak kell tekinteni addig, amíg jogerős bírói ítélet ki nem mondja bűnösségét) háttérbe szorítják a média egyes képviselői, valamint az ügyészség is, aki jogerős bírói ítéletek előtt a gyanúsítottak bűnösségéről nyilatkozik a sajtónak. Ez egy kicsit az ötvenes évekből származó, régi újságcikkekre emlékeztet engem, amelyektől elborzadtam, amikor jogtörténet előadáson felolvastak belőlük. Mivel a közvéleményt elő kellett készíteni a koncepciós perekben hozott halálos ítéletek elfogadására, a sajtó igyekezett előre gyűlöletet szítani, például az ,,imperialista ügynök” Rajk László ellen. ,,A nép” pedig ujjongva fogadta a kivégzést – legalábbis az újságok szerint.
Ez a számomra riasztó jelenség figyelhető meg a Hunvald-ügyről szóló újságcikkekben is.
Az ókori Rómában szokásos volt a legsúlyosabb, államellenes bűncselekmények elkövetőit törvényen kívül helyezni, aminek a következményeképpen az elítélt elvesztette korábban élvezett minden jogát, és bárki bármit megtehetett vele büntetlenül – még meg is ölhette.
Mivel ma - Alkotmányunkban deklaráltan – demokratikus jogállamban élünk, hála Istennek, elvileg ez a veszély senkit nem fenyeget, és alaptörvényünk a törvény előtti egyenlőséget is kimondja. Mindenkit egyaránt megillet az ártatlanság vélelme, amíg jogerős bírói ítélet ki nem mondja bűnösségét.
Ha végigolvassuk az erre vonatkozó jogszabályokat, minden szépnek és harmonikusnak tűnik. Hazánk törvényei biztosítják mindenki számára a személyes adatok védelmét, beleértve a bűnügyi személyes adatokét is, amelyek a büntetőeljárások során keletkeznek.
Megnyugtató végigolvasni ezeket a törvényeket, az emberben biztonságérzetet ébresztenek, a régi hagyományokon nyugvó, jogállamivá fejlődött, független magyar igazságszolgáltatásba vetett bizalmat erősítik.
Ezt a biztonságérzetemet viszont mostanában sokszor megingatja a napi sajtó olvasása. Egy nagy példányszámban megjelenő napilap tavaly október, november folyamán nyugodt lelkiismerettel (és a már kellőképpen manipulált ,,közvélemény” támogatásával), hetente közölt részleteket a jogerős bírói ítélet előtt, szövegkörnyezetéből kiragadva Hunvald György telefon-lehallgatásának jegyzőkönyvéből, amely a titkosszolgálati eszközökkel végzett nyomozás során keletkezett. A nevek itt teljes egészében feltüntetve jelentek meg. Egy tanú pedig a saját vallomásának - valóságtartalmát bírói úton még nem ellenőrzött - részleteit tette közzé szenzációhajhász stílusban, nagy példányszámban megjelenő lapokban, napi rendszerességgel. Ezek a nyilatkozatok egyértelműen bűnösnek állították be a volt erzsébetvárosi polgármestert, nem csak a bírói ítélet, hanem még jóval a vádemelés előtt. Emellett személyét is igyekeztek minél ellenszenvesebbé tenni az olvasók előtt, a karaktergyilkosság minden fegyverét bevetve, ami alapján egy hatalmával visszaélő, pozícióját kizárólag önző célokra, saját fényűző életének megteremtésére használó politikus képe rajzolódott ki előttünk, aki elegáns, méregdrága autókon száguldozik, luxusvillában él, értékes festménygyűjteménye van és bankszámláján pedig hatalmas pénzösszeg. Amikor ezeket a cikkeket olvassuk, szinte egy XXI. századi Nero portréja jelenik meg lelki szemeink előtt, a mai (ál)puritán, kirakat-keresztény világ számára a megtestesült ,,Ellenség”. Hogy Hunvald milyen ember valójában? A média-hívek számára ez mellékes, hiszen ha az általuk kedvelt lap írja meg, akkor az biztos megdönthetetlen és szent igazság.
Egy valódi jogállamban mindenkit megillet(ne) az ártatlanság vélelméhez való jog. Ez vajon miért nem illeti meg a volt hetedik kerületi polgármestert ugyanolyan fokon, mint másokat? Miért kiáltja ki a sajtó bűnösnek a jogerős ítélet előtt, tudatosan egyoldalúan alakítva így a társadalom vélekedését Hunvaldról?
A jogszabályok szerint egy személyes adat akkor tehető közzé, ha az érintett közszereplő, és az adat közérdekből nyilvános. Azonban bennem felmerül a kétség, hogy tényleg a közérdeket szolgálja annak a ,,rendkívül magas hírértékű” információnak a nyilvánosságra kerülése, mely szerint ,,Hunvald olyanná szerette volna alakíttatni autóját, mint amilyen a Tolvajtempó című filmben szerepelt”, mert - egy újságcikk gúnyosan kétértelmű címe szerint - ,,tetszett neki a Tolvajtempó”.
A sokszor évekig elhúzódó büntetőeljárások folyamán a köztudatban rendszerint rögzül az érintett közszereplőkről a média egyes szenzációhajhász képviselői által terjesztett hamis állítás, sokszor egy életre megbélyegezve az illetőt. Véleményem szerint a ,,közszereplő” sem csupán egy elvont jogi fogalom, hanem egy ember, akinek lelke súlyosan sérül a nyilvános megszégyenítés, megalázás, bűnösként való virtuális pellengérre állítás miatt. Miért méltánylandóbb érdek a jog szerint a közvélemény tájékoztatása (vagy sokszor inkább félretájékoztatása) a még fel nem derített bűncselekmények bizonyítottként tálalása által, mint az egyes ember (itt a közszereplő) jó hírnévhez fűződő joga? A közérdek sem csak egy elvont fogalom szerintem, amely könyörtelenül szembe helyezendő a magánérdekkel, elnyomva azt, hanem sok-sok egyén érdekének az összessége. Az igazságosság pedig csak a méltányossággal együtt tud érvényesülni. Aquinói Szent Tamás szerint: ,,Az igazságosság méltányosság nélkül – embertelenség.”
Sokan elfelejtik mostanában azt, hogy ha valakit bűncselekménnyel gyanúsítanak, vagy ha valakinek az ügyében vádemelés történik, az még nem bizonyított bűnösséget jelent, hiszen a joggyakorlatban észrevehető, hogy bíróság számos esetben döntött már bizonyos vádpontok tekintetében, vagy az egész vádat illetően felmentéssel, akármilyen ,,hosszú és alapos” volt a vádirat, ha a tárgyalás során bebizonyosodott a vádlott ártatlansága.
A volt polgármestert lejáratni szándékozó, tavaly ősszel megjelent cikksorozat szinte már Hunvald bűnösségének egyértelmű bizonyítékaként tálalta azt is, hogy amikor tudomására jutott, hogy valakik lehallgatják, nyomoznak utána, megpróbálta kapcsolatait felhasználva megakadályozni ezt. Az a tény, hogy valakiben az ellene irányuló, a pártbeli ellenségeinek tulajdonított, ismeretlen, titokzatos okból folyó nyomozás félelmet kelt, és megpróbálja a kapcsolatait latba vetve megtudakolni ennek az okát, és akadályokat gördíteni elé – ahogy Hunvald György tette – nem bizonyítja azt, hogy a gyanúsításban szereplő, ingatlanokkal kapcsolatos bűncselekményeket elkövette. Ha megszabadítjuk ezeket a mondatokat az újságcikkekben azonnal hozzájuk kapcsolt prejudikáló megjegyzésektől, semmiféleképpen nem támasztanak alá bűnösséget. Például a következő, sokat emlegetett, döntő bizonyítéknak beállított mondatrész: ,,…mert így nem tudok normálisan hogyishívjákolni.”, a korábban már tendenciózus információkkal bombázott, kellőképpen előkészített olvasók ,,konyhakész” tudatában így hangzik: ,,…mert így nem tudok normálisan lopni, csalni, hazudni.”
Az ingatlanokkal kapcsolatos bűncselekmények
A sajtó bizonyos képviselői, akiknek a lehető legteljesebb körű, pártatlan tájékoztatás lenne a feladata (és ez egy bloggertől is elvárható), kizárólag olyan információkkal táplálták az elszámoltatási ügyek híreire különösen éhes olvasókat, amelyek Hunvald bűnösségét akarják bizonyítani, pedig bennem nagyobb biztonságérzetet keltene, ha ez a tárgyalóteremben dőlne el, és nem az utcán, de nem is az ügyészségen, mert valakit bűnösnek nyilvánítani egyedül a bíróság dolga. (Remélhetőleg ez így is marad.)
Ezt az ítélet előtt ítélkező, célzatosan egyoldalú információáradatot a következő hír ellensúlyozására kívánták felhasználni egyesek: 2010 őszén Hunvald ügyvédje, Dr. Sebes Péter az iratismertetés eredményéről tájékoztatta a sajtót, amely szerint az ott megismert bizonyítékok nem támasztják alá védence bűnösségét az ingatlanokkal kapcsolatos csalásban, hűtlen kezelésben. Ezekből a dokumentumokból az derül ki, hogy Hunvald György az ingatlanok eladásáról döntő képviselőtestületi ülések időpontjában nem tudott arról, hogy értékbecsléseket előre egyeztették, illetve arról sem tudott ekkor, hogy külföldi befektetők magasabb árat ajánlottak értük, mint amennyiért végül az eladás történt. Hunvald bűnösségét egyetlen tanú vallomása sem bizonyította eddig.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a hetedik kerületnek, amely nagyon sok, rendkívül elhanyagolt, rossz állapotban lévő ingatlannal rendelkezett, és emellett számos orvoslásra váró problémával kellett megbirkózniuk a kerületi vezetőknek. A kerület fejlesztésére fordítható pénzösszeg nem volt elegendő, szinte egyedüli bevételt az ingatlanok eladása jelentette, amelyből a lakosság életét igyekeztek megkönnyíteni, élhetőbbé, biztonságosabbá, szebbé tenni azt.
Mi a célja a média egy bizonyos részének a közvélemény ilyen jellegű manipulálásával? Egy bírói ítélet ideális esetben kizárólag a tényállásra és az arra vonatkozó jogszabályokra épül. Sajnos azonban a valóság sokszor más. A bíróság függetlenségét a gyakorlatban bizonyos elvárások korlátozhatják, mint például az ügyészség által rájuk gyakorolt nyomás, politikai célok, példa statuálása, mint célkitűzés, valamint a társadalom igényei, a közvélemény, például egy közfelháborodást kiváltó bűncselekmény esetén. A sajtó, a média ezen a területen is hatalmas befolyásoló erővel rendelkezik, nem véletlenül nevezik negyedik hatalmi ágnak.
Mese-autók
Bizonyos napilapokban Hunvald György sofőrje rendszeresen közölt színes történeteket a volt kerületi polgármester több százmilliós vagyonáról, fényűző autóparkjáról, rendkívül értékes festmény-gyűjteményéről.
A még átszabás előtti valóságról nyilatkozott 2009. márciusában Hunvald ügyvédje, aki a zár alá vétellel kapcsolatos dokumentumokra támaszkodva, felelősen állította, hogy azt az állítást, hogy az egykori erzsébetvárosi polgármesternek száz milliós vagyona lenne, eddig nem támasztotta alá semmilyen bizonyíték, a keszthelyi nyaraló értéke hivatalos értékbecslés alapján 44 millió forint (a sajtóban megszellőztetett több száz millió helyett). Emellett zár alá helyeztek két VII. kerületi lakást, amely a gyerekek nevén van. A Blikk c. lap által közölt ,,autópark” autóinak legnagyobb része nem az ő tulajdonában áll, és nincs értékes festmény-gyűjteménye sem. Tehát a mesés vagyonról szóló történetecskék csak mesék, amelyek görcsös igyekezettel próbálják megerősíteni azt a képet, amelyet már korábban tudatosan igyekeztek festeni Hunvald Györgyről egyes ,,hivatásos közvéleményformálók”: a luxuskörülmények között élő, műemlékházakat leromboltató, szabados, gátlástalan, liberális politikus megtestesítőjét, az antiglobalista és ,,nemzeti” mozgalmak, civil szervezetek tökéletes ellenségképét. Ahol ebbe a skatulyába nem tudták belegyömöszölni a valóságot, ott egy kicsit levágtak belőle, ha túl kicsi volt bele, akkor pedig hozzátoldottak, és a végén az eredetiből semmi sem maradt. Ez a beskatulyázás pedig rossz emlékű korszakokkal kapcsolatban ébreszt deja vu érzést. Akkor a ,,klerikális reakció”, a ,,Horthy-fasizmus”, a ,,kizsákmányoló kapitalizmus” megtestesítőinek hirdetett számos ártatlan ember lett az államhatalmat rettegve kiszolgáló ,,igazságszolgáltatás” áldozata.
Remélem, az igazság ma már nem csak egy lényegtelen, zavaró, félrerúgható kis kődarab a ,,szent cél” eléréséhez vezető úton.
